A konyhai háromszög
Nemrég a konyhapult magasságának fontosságáról írtam itt, most megnézzük a konyhai ergonómia másik sarkalatos pontját: a műveleti sorrend helyes kialakítását.
A fogalom a hűtőszekrény, mosogató, tűzhely hármasát, illetve a hozzájuk kapcsolódó három legfőbb konyhai tevékenységet (tárolás, mosogatás, főzés) takarja. Mivel a főzéshez kapcsolódó munka során többnyire e három tárgy között lépkedünk, a cél az, hogy ezeket a lehető legésszerűbben rendezzük el. Ha a távolság túl nagy, hamar elfáradunk az ide-oda járkálásban, ha túl kicsi, a konyhát szűkösnek és kényelmetlennek érezzük.
A konyhában a legfontosabb munkaterület a mosogató és a tűzhely közé esik: itt dolgozunk a leggyakrabban. Ennek megfelelően itt kell kialakítanunk a főzéshez kapcsolódó előkészítő munkálatok helyét. Egy olyan hosszú, egybefüggő pultot vagy asztalt érdemes létrehozni, melyen akár tálalni is lehet. Sem a mosogatót, sem a tűzhelyet nem szabad a konyha sarkába helyeznünk, a saroktól legalább 40 centiméterre tervezzük.
Alapelvek
Bár a háromszög arányai a konyha nagyságától és alakjától függően változnak, néhány alapelvet érdemes betartani:
- A munkafelületet a hűtőszekrényhez közel állítsuk fel, hogy ne kelljen túl messze menni a nyersanyagokért.
- Mivel a vízvezeték átkötése a legköltségesebb munkálatok egyike, a mosogató helyét adottnak véve alakítsuk ki a konyhát, és csak akkor helyezzük át, ha feltétlenül szükséges. A mosogatógépet a mosogató közelében helyezzük el, és úgy alakítsuk ki, hogy az ajtaját akkor is ki lehessen nyitni, ha a mosogató előtt áll valaki.
- A tűzhely és a mosogató megfelelő távolságra legyen egymástól, hogy a forró edények és a frissen mosott zöldségek gyors áthelyezése ne okozzon gondot.
- A tűzhelyet célszerű a külső fal mellé tervezni, így a páraelszívót könnyen ki tudjuk vezetni. Ez alól kivétel a szigetben elhelyezett főzőlap felette vagy a szigetbe épített páraelszívóval.
- A konyhai háromszögbe ne állítsunk magas elemet, ezeket mindenképp a háromszögön kívülre helyezzük a munkapult végébe.
A fenti alapelvek betartásával a tárolás-mosogatás-előkészítés-főzés fázisai logikusan követik egymást. Mindennek meglesz a helye, könnyű lesz megtalálni a főzés kezdetekor, és az étkezést követő elpakolás is egyszerű egy jól kialakított konyhában.
Képek forrása: Pinterest